6. fejezet

Annyi minden kavarog a fejemben. Sam titkol valamit. Valamit, ami kapcsolatos Horan-nel, Collin-nal és még apa is tudja. Valami, ami miatt megkérdőjelezhető az ártatlansága Carla meggyilkolásával, amit mellesleg látszólag állat csinált. Szóval... akkor? Még ha ez össze is függ, nem látom értelmét. Horan valami oroszlánt tart otthon, ami elszabadult vagy mi? De akkor miért őt gyanúsítanák? Talán illegálisan tartja? De ahhoz mi köze van a bátyáméknak? Azt hazudni, hogy "edzést" tartott nekik... valójában mit csináltak? Az oroszlán kihúzva. De akkor mi is történt?
Másnap reggel ugyan ezen gondolkodtam a suliba menet.
- Jól vagy? - kérdezte Sam a kocsiban.
- Persze. Miért ne lennék? - néztem rá.
- Olyan csendes vagy.
- Csak... gondolkozok.
- Min? A bíróságos ügyön? Elfelejtenéd végre?
- Nehéz elfelejteni, amíg a tettes szabadlábon van.
- Tudom. - sóhajtott. - De ne avatkozz bele, jó? Éppen elég, hogy betörtetek a hullaházba.
Mondja ő!!! Aki egyértelműen valami fontosat titkol el, a kérdés csak azt, hogy miért?
- Rendben. Mehetek? - szálltam ki a célállomásnál.
- Megan! Várj!
- Igen? - fordultam meg unottan.
- Ez most már mindig így fog menni? Ilyen feszültség lesz köztünk mindig?
- Erről nem én tehetek. - indultam el.
Éreztem, hogy mögöttem elgondolkozott, hogy mit is jelent ez. De az az igazság, hogy bárhogy próbált, nem tudott rájönni.
Mit vár tőlem, ha ő hazudik nekem? Én meg bízzak benne? Na nem! Ezt nem játsszuk el!
- Mi újság, napfény? - szegődött mellém Nick.
Ránéztem és felerőltettem magamra egy mosolyt.
- Semmi.
- Hamis mosoly? Ma nem tűnsz valami boldognak.
- Csak gondolkozom. Van egy rejtély, amire nem tudok rájönni.
- Egy rejtély? Ki után nyomozol?
- Senki, tudod ez egy feladat... matek feladat... és nem tudom kiszámolni. - mekkora hülyeség! na nem baj, legalább hatásos.
- Biztos, hogy erről van szó? - kérdezte gyanakodva.
- Igen. Biztos. - nyögtem ki. Nem szeretek neki hazudni, de csak nem mondhatom el neki az őrült elméletemet. Sem a saját, sem a tesómék érdekében.
- Még meg kell néznem valamit. Majd találkozunk. Vigyázz magadra. - megcsókolt és elment. Az egészet úgy mondta, mint aki tudja, hogy hazudok. Mintha belelátna a lelkembe. De jelen pillanatban nem érdekelt.
Megkerestem a lányokat, de inkább ők találtak meg engem.
Sarah és Chloé egy kémiai kísérletről beszéltek, ami Kat-et egyáltalán nem érdekelte, velem próbált társalogni, de szegényt önkénytelenül is elutasítottam. Tényleg nem akartam, csak annyira különös az egész. Ahogy a folyosón sétáltam a terembe végig úgy éreztem, mintha az összes szempár engem követne. A teremben a szokásos helyemre ültem, Nick elé. De ő nem volt ott. Azt mondta meg kell néznie valamit, de azt hittem úgy érti, hogy az órák előtt. Miért sietett annyira és hová?
Az óra után a gondolataim is visszatértek a normális kerékvágásba. Nem gondoltam a tesómékra, sem pedig Nick-re, akit mellesleg nem csak első órán, de egész nap nem láttam. Ebéd idő volt. A barátnőim a szokásos helyen ültek én is csatlakoztam és úgy döntöttem nem foglalkozok vele, csak élvezem a barátnőim társaságát.
- Mi újság? - kérdeztem.
- Ti tényleg betörtetek a hullaházban? - néz rám Chloe és Kat.
- Te elmondtad nekik? - kerekedtek ki a szemeim.
- És? Találtatok valamit? - érdeklődött Chloe.
- Mi volt a tárgyaláson? Megmutattad a bizonyítékot? - Sarah.
- Nem volt rá szükség, amúgy is be volt idézve. A papírok nem stimmeltek és nem volt elég bizonyíték. Ennyi.
- Jesszusom, ez már nagyon morbid. Láttátok a... a.... ? - Kat.
- Carla-t? - vágtam a szavába.
Bólogatott, Sarah-ra néztem, majd Chloe érdeklődő szemeire. Bólogatni kezdtem.
- Az aláírás nem egyezett. És úgy tűnik a történet sem. - Sarah.
- Hivatalosan is megerősítette, hogy állattámadás volt. - suttogtam.
- Szóval... szabadon van egy vadállat a városban?
És ha tudnák, hogy ez még nem minden...
Ebéd után Kat-tel mentem órára. Az utolsó órámra.
- Kat, szerintem Sam titkol valamit.
Abban a percben végre megláttam Nick-et.
- Persze, hogy titkol, hisz fiú. - csak a mondata végén fordultam vissza Kat-hez.
- Tudom, de előttem nem szokott és szerintem ez most fontos.
- Honnan veszed ezt?
Nick felém közelített. És mikor épp válaszolni akartam volna, ő már ott volt. Nem akartam az orrára kötni, hogy mi van a családommal és ezt Kat is tudta.
- Bocsi, hogy zavarok, de Meg! Beszélhetnénk? Fontos lenne.
Kat-re néztem, aki bólintott és megfogta a vállam.
- Persze, majd később beszélünk.
Nick felé fordultam.
- Hol voltál egész nap? Csak úgy ellógtad az órákat?
- Mondjuk... volt egy kis dolgom.
Szuper, még több titok, amibe nem avatnak be!
- De most nem erről szeretnék veled beszélni.
- Hanem?
- Hallottam, hogy a lányt egy állat ölte meg.
Vagy több... - gondoltam.
- Mit akarsz ezzel mondani? - szepegtem félénken. Mostanában átgondolom az emberek iránti bizalmam.
Két kezével megfogta az arcom, jelezve, hogy nyugodjak meg.
- Csak azt, hogy aggódom. Ma este nem szeretném, ha kimennél a házból.
Hogyhogy ma?
- Miért mi lesz ma?
- Semmi, csak - egészen eddig aggódó, majd - ... egy állat... húh... és este támad. - elvékonyult a hangja. - Ilyenkor nem szabad kint lenned. Rendben, csak... csak ígérd meg! - fogta meg a kezem.
- Rendben, megígérem. Ma amúgy is nálunk alszanak a csajok.
A válasz hallatára egy csókot nyomott a fejemre és elengedte a kezemet.
- Akkor jó szórakozást! - mondta és lelépett.
Az órán már teljesen össze voltam zavarodva. Mit tud Nick? Miért pont ma ne menjek ki? Máskor miért mehetek? Vagy úgy gondolta, hogy egyik este se menjek ki? Nem! Először nem ezt mondta!
Visszaemlékszem: "Ma este nem szeretném, ha kimennél a házból"
Ma este! Még ki is emelte. Ezzel kezdte... Ami azt illeti... ma Sam se lesz otthon... Collin-nál alszik...
- Hé, vigyek ma valami kaját vagy piát? - zavarta meg a gondolataimat Kat.
Értetlenkedve ránéztem. Miről beszél? Ja, persze... Hát persze... Hogy lehetsz ilyen hülye, Megan? Ma este te leszel a házigazda!
- Nem kell. Vagyis, talán egy kis pia, nem ártana. - kacsintottam rá.
- Tudom, mire gondolsz. - mosolyogtunk és visszatértünk a tanár magyarázásának bámulásához.
Rezgést éreztem a jobb zsebemben.
- Mi az? - suttogta Kat.
- Áh, csak a horoszkóp.
- De jó! És mit ír? - Kat-tel egy napon születtünk.
- Készülj fel, mert a telihold meglepetések tömkelegével fog téged megajándékozni. Az, hogy ez jót vagy rosszat jelent, az csak rajtad múlik. Ha titokban tartott szeretőd van, figyelj arra, hogy a telefonálgatások és SMS-ek ne ébresszenek gyanút senkiben. A jutalom csak úgy befolyik ma a zsebedbe, ne tégy ellene, vagy elveszíted, amit kaptál.
- Ez egész jól hangzik. De ugye neked nincs titkos szeretőd?
- Tulajdonképpen maga Nick a titkos szeretőm.
- És ki előtt?
- A szüleim.
- Még nem tudják? - lepődött meg.
- Még nem, a családból csak Sam tudja.
- Hát, ma úgy tűnik sok meglepetésre számíthatunk. Nekem meg volt az első.
- Ezt, hogy érted?
- Nem olvastad a horoszkópot? - vette ki a telefont a kezemből, majd eldugta. A tanár egyre közelebb jött hozzánk, de szerencsére elment mellettünk és feltett egy kérdést egy messze tőlünk ülő lánynak. Kat elővette a telefont. - ... a telihold meglepetések tömkelegével fog téged megajándékozni...
- És az...?
- Ma van!
A szemeim nagyra nyíltak. A szemem felnyílt. Erre célzott, Nick? Hogy a telihold estéjén ne menjek ki? Mi köze van ennek az állathoz? Talán farkasember, ami megtámadta Carla-t? Ez nevetséges.

Még világos volt, amikor a csajok megérkeztek. Kérdezz-feleleket játszottunk, majd én sohát, amikor egyszer csak kifogyott a pia.
- Lemegyek. Hozok még. - mondtam.
Lent hallottam a nevetgélést odafentről. Két konyhapult között volt 4 boros üveg és egy pálinkás. Megfogtam és megnéztem, hogy minden rendben-e vele. Hirtelen zajt hallottam a szomszédból, mintha eltört volna valami. Kinéztem a konyhaablakon. Egy villany sem volt felkapcsolva, ami miatt beláttam volna, a házba. Összehúztam a szemem, hátha valamit jobban látok majd. De nem láttam, helyette egy dörrenést hallottam, mintha valakit a falnak löktek volna. Elbizonytalanodtam. Szorítottam a kezemben lévő pálinkás üveget. Féltem, de mégis hajtott a kíváncsiság.
- Mi történhet odaát? - suttogtam magam elé.
Mihejst kimondtam elment az áram. De szerencsére egy perc sem telt el, visszajött.
- Megan? - jött le a lépcsőn Sarah, Kat és Chloe.
- Igen? - fordultam hátra.
- Jól vagy?
- Igen, biztos csak valami vihar jön. - visszanéztem az ablakra. - Lányok! Maradjatok idebent. Átmegyek a szomszédba egy kicsit?
- Miért?
- Őőőő.... - Miért is??? - Mert apa kérte, hogy vigyek át valamit délután, de elfelejtettem.
- Nem ér rá reggel? Már sötét van.
- Pár perc az egész. Mindjárt jövök.
Felkaptam az étkezőben maradt kék pulóverem és felhajtottam az ujját. Megfogtam egy palacsintasütőt és átmentem a szomszédba. Félek. Ha valami van ott, akkor az megölhet. Te meg mit hoztál el, Meg? Gratulálok! Egy palacsintasütőt! Na ezért sem kapsz Nobel-díjat!
A csengő helyett, az ajtón kopogtam. Nincs válasz. Az ajtó nyitva volt, hát halkan kinyitottam és bementem. Becsuktam az ajtót és a konyha felé tartottam, ahonnan a zaj hallatszott. Egy furcsa árnyat láttam a falnál. Már a  kezemben lévő tárgyat készítettem elő. Remegő hanggal próbáltam megszólalni:
- Van itt valaki?
Nincs válasz. A szívem kezdett megnyugodni. Kinyújtottam a jobb kezem, a lámpát próbáltam felkapcsolni. Sikerült.
Felsikítottam, majd a szám elé tettem a kezem. A másikkal a palacsintasütőt szorítottam.
- Mr. Goodman! - térdeltem hozzá.
Az arcán kék-zöld foltok voltak, a szája véres volt, a torka úgy szintén. De még lélegzett. Éreztem a pulzusát. A telefonhoz siettem és a mentők számát tárcsáztam. Kicsörgött. Csörgött, csörgött, de olyan hosszasan, hogy azt hittem nem veszi fel senki.
- Mentőszolgálat. Miben segíthetünk?
- A szomszédom! Zajt hallottam és átjöttem megnézni, izé... ő... véres a torka, de még lélegzik és a fején - ismét az a zaj, bent van a házban, végigkövettem a fülemmel a lépteit, de nem hallottam semmit, mintha körülöttem futkosna éreztem a szelét a hajamon és a ruhámon, majd egy ajtócsapkodást hallottam. Kiment. Sokkos állapotban hallottam a mentők szavát.
- Hölgyem, hölgyem, ott van még? Mik vannak a férfi arcán? - vége a sokkos állapotnak, össze kell szednem magam.
- Ütésnyomok, ütésnyomok vannak. - majd bediktáltam a címet.
Kijöttek a mentők és a barátnőim az utcára rohantak.
- Mi az? Mi történt?
Pont akkor fejeztem be a beszélgetést a mentőkkel.
- Mr. Goodman. Megtámadták.
- És te? Te rendben vagy?
- Igen. De Sarah.
- Mondd!
- Te tudsz vezetni, igaz?
Kat és Chloe egymásra néztek.
- Igen, de ittasan nem szívesen tenném.
- Sarah! Ez most fontos! És amúgy is, most minden rendőr ide fog jönni.
- Még mindig nem tartom jó ötletnek.
- De, Meg! Hová akarsz menni? - kérdezte értetlenül Kat.
- A suliba!
- Miért? - Chloe.
- Kat, emlékszel? Mondtam, hogy szerintem Sam titkol valamit. Azt hiszem Nick is. Most van esélyem megtudni mi az.
- Rendben, menjünk. De ezért még sokkal lógsz nekem! - mondta Sarah és pedig a kezébe dobtam a kocsikulcsot.
A suliba mentünk.
- Maradjatok, én bemegyek!
- Megőrültél? Egyedül sehová sem mész! - Kat.
- Igaza van! - Sarah.
- Együtt kell maradnunk! - Chloe is egyet értett.
- Rendben. - forgattam a szemeim és kivettem a zseblámpákat a kesztyűtartóból. Bementünk.
- Legalább váljunk ketté. - mondtam.
- Miért? - Chloe.
- Mi az öltözőbe megyünk, ti pedig törjétek fel Sam és Collin szekrényét, de lehetőleg ne látszódjon.
- És? Mit keressünk? - Sarah.
- Bármit, ami gyanús.
- Collin-éban miért? - Sarah. - Nem csak Sam-ről volt szó? Meg Nick-ről.
- Ez már csak így megy, ha fiú tesód van. - intette Kat, összeszedve a bátorságát. Ám ez az állapot hamar elmúlt és Sarahba kapaszkodva indultak el.
- Ez a hely este sokkal rémisztőbb. - mondta nekem Chloe.
- Az. - válaszoltam.
- Nem bánod, ha én most elmegyek a mosdóba? - kérdezte Chloe, amikor megérkeztünk.
- Persze, hogy nem. - mosolyogtam és nekiálltam a szekrények feltörésének.

Kat és Sarah eközben megtalálták a fiúk szekrényét.
- Hogy törjük fel? - kérdezte Sarah.
Kat két hajtűt vett ki a táskájából.
- Voála!
Sarah nevetett, Kat pedig elkezdte piszkálni a zárat.

Én a hagyományos megoldásnál maradtam. A feszítővas ott volt az edző irodájában.
Nekirontottam a szekrénynek. Kinyitása után megtaláltam a szétszakadt vagy inkább szétmarcangol pólóját. Hónapok óta nem láttam ezt a blúzt rajta. Szó szerint szét volt szaggatva. A kezembe vettem és vizsgálni kezdtem.
- Te mit csinálsz? - kérdezte valaki. Férfi hang volt.
Annyira megijedtem, rögtön hátrafordultam. A gondnok volt. Mély levegőt vettem.
- Én csak... A bátyám megkért, hogy vigyek el neki valamit, ő is mindjárt... itt lesz.
- Nem ért volna rá reggel? Ez súlyos bűncselekmény!
Ki az a hülye, aki betör a suliba?
- Sajnálom és csak...
A gondnok, mintha nagy levegőt vett volna, de amikor már 5 másodpercen át úgy állt...
- Mr. Cox? Jól...?
A szemeim nagyra nyíltak, Mr. Cox a földre esett. A háta vérezett. ITT VAN!
Futni kezdtem, elbújtam a szekrények között, de a sor végén leugrott valami. Nem tudom mi az. A vérnyomásom az egekben az ijedségtől, futottam, hogy csak tudtam, a levegőt kapkodtam, szó szerint hallottam, ahogy a tüdőm beszívja a levegőt, majd ahogy az kiürül belőle. Nincs hová menekülni. Chloe-t hallottam meg, az ajtót ráncigálta, de nem tudta kinyitni. Hál' Istennek! Bent nagyobb a biztonság. De... De... ő zárta be? Hogy képes egy...? Úr Isten!
Egy ember formájú, állat bőrű, szőrös teremtmény ugrott elém. Messziről embernek nézhet ki, de így közelről, biztosan nem az. Az izmai hatalmasak. A szeme... a szeme aranysárgán világít. Felém tart. Hátráltam, de a szekrénynek ütköztem. Nem érdekelt, hátra próbáltam menekülni, majd leültem. Nem hiszem el, játszottam a sorssal, "követtem" a fenevadat és most... és most itt áll előttem és talán megöl. Talán? Nem, nem talán. Biztos!
Kétségbeesett arccal figyeltem, ahogy már szinte csak 30 centire volt tőlem. Elfordítottam a fejem. Nem akarom látni. Megfogta az arcom, de a karmával nem ért hozzám. Maga felé fordította.
Hogy lehetséges ez? Hogy tudja megfogni az arcom, úgy... úgy, mint egy... egy ember.
Még mindig csukva volt a szemem. Halkan ordított, legalábbis gondolom, hogy az igazi ordításához képest ez halk. Ismerős volt az illata. Kinyitottam a szemem, belenézett. Én az övét vizsgáltam és ő is az enyémet. Mintha ismerne, elfordította a fejét, de a szemét nem vette le rólam. A plafonból hangokat hallottam. Hallottunk. De a plafonból? Mi...? Mi az isten ez? A szemgolyómmal felnéztem, de más nem mertem megmozdítani.
Leszakadt, leszakadt a plafon, a szörny pedig otthagyott. Nem tudom hová ment, de nem ment ki, az biztos. Egy másik már ott is volt előttem, sötétebb volt a szőre, mint az előzőnek, indulatos volt és éreztem rajta a dühöt. Meg akart ölni. Biztosan tudom. Ez előző nem, de ő igen. Az ajtót egy másik fenevad tépte ki. Egyenesen a rosszindulatúnak rontott, az pedig nekivágta őt a szekrények. A sor végig felborult. A szemeim tágra nyíltak, a gonosz állat pedig visszafordult felém. Arcán, mintha egy csíntalan mosoly lenne. Már hárman voltak körülöttem. Újra felkelt az ajtót betörő szörny és karmolászni, harapni kezdte, azt amelyik meg akart ölni. Az is beszállt, aki a szememet vizslatta. Ketten fogták le, de mindkettőjüket eldobta. Mintha valami csatát látnék. Újra és újra nekiugrottak, de mindig ugyanaz lett az eredménye. A "kedves szemű" provokálni kezdte, a másik pedig megharapta a nyakát. Ez már nem tetszett neki. Megfogta, de a másik megharapta a lábát. Elengedte a megfogott állatot. 2-en 1 ellen. Úgy tűnik a sötét fenevad nem csak engem akart meggyilkolni, hanem a másik kettőt is. De milyen állat ez? Jobban megnéztem. Leginkább farkasra hasonlít, de nincs farka. Olyan, mintha egy farkast és egy embert kereszteztek volna.
Hogy jutottak be a suliba?
A sötét "farkas" kirontott az ablakon, a másik kettő meg összenézett. Mintha az egyik utána küldte volna a másikat. Az aranysárga szemű utánament, az ismeretlen pedig itt maradt. Közelebb jött. Neki kék volt a szeme. Szép tengerkék. Megnyugtatott, de mégis féltem. A szívem mélyén féltem. Mi ez?
A fenevadak pusztítást hagytak maguk után. A szekrénysorok eldőlve, berepedve, némelyik széttörve, a zuhanyrózsák letörve, a tükrök betörve. Egyedül az edző irodája maradt épségben.
Próbáltam felállni, míg a fenevad felém tartott. Már egészen felkúsztam a szekrényre, mikor ő megállt.
- Mi vagy te? - kérdeztem, mintha azt hittem volna, hogy tud válaszolni. Egy állat nem beszél!
Pislogtam párat, miközben ő újra elindult felém és máris mást láttam. Nem az az állatszerű izé volt, hanem egy ember. Egy férfi. Nick.