- Megan! - nagyot nyelt.
- Igen? - lihegtem finoman.
Újra a szemembe nézett és komoly arccal megkérdezte:
- Eljönnél velem... randizni?
Elmosolyodtam.
- Persze, hogy el.
Nevetett, majd a fejét elhúzta az enyémtől. Még mindig közel volt, de már nem annyira.
- Akkor holnap érted megyek. - nagyot nyelt és hátrált. - Suli után?
- Suli után. - mondtam.
Ő mosolygott és integetve elment.
Mi volt ez? Nem tudtam letörölni a vigyort a képemről. Fülig ért a szám.
Körülnéztem az udvaron. Sehol senki. Olyan heves volt, talán... ? Ez nagyon... nagyon jó volt. A legjobb volt, akivel eddig csókolóztam. Wow. Hát... mit mondhatnék?
A gondolataimba a csengő zavart be. Bioszom lesz. És ő a laborpárom.
Biológián a jegyzetet írtuk. Férfias volt, miközben írt. Az a szürke póló, amit ma viselt kiemelte az izmait és a haja is nagyon jól be volt lőve. Miközben őt csodáltam rám nézett.
- Kitalálom! Ezt mát tavaly megtanultad? - viccelődött.
- Tessék? Nem, dehogy. - tértem észhez. Ahhoz képest, hogy nem voltam rajongója, most viszont nagyon is a csók kábulatában voltam. Visszatértem a tanár mondandójához és újra írni kezdtem.
- A csók miatt van? - suttogta.
- Micsoda? - néztem rá vissza. Miközben hozzám beszélt a táblán lévő dolgokat írta.
- Izgatott vagy a holnap miatt? - tök nyugodt volt. Lazán beszélt hozzám, még csak rám se nézett, csak miután felette a kérdést. Akkor is csak két vagy talán három másodpercig.
- Nem. Csak egy randi. - mondtam én is nyugodtan és visszanéztem a táblára. Ő meg rám. Meglepődötten.
- Igen? - nem sértődött meg, tudta, hogy nem mondok igazat.
- Amúgy tetszik a pólód. - néztem rá mosolyogva.
- Holnap is ezt vegyem fel? - kacéran mosolygott.
- Ne! Inkább valami közép- vagy sötétkéket. Az kiemeli a szemed és illik a hajadhoz.
- Na ne mond. - grimaszolt, majd újra írt.
- És én? - rám nézett, de én írtam tovább. - Mit vegyek fel? - majd a szemébe néztem. Kerek volt a szeme. Meglepődött a kérdésemen.
- Valami minit. - elviccelte.
- A-a. - ráztam nevetve a fejem.
- Mindegy mibe vagy. A lényeg, hogy elgyere. - és itt le is zártuk a témát.
Sam odaadta a kocsi kulcsot, hogy üljek be addig, amíg ő elszalad valahová. Vajon hová mehetett? A kocsiban vártam türelmetlenül. Az ujjaimat a kesztyűtartó tetején kocogtattam. A suliból egyre többen jöttek ki, de Sam sehol sem volt köztük. Már vagy háromnegyed óra telt el és még mindig bent volt. Ideges lettem és aggódtam. Mi tarthat neki ennyi ideig? Kiugrottam a kocsiból és becsaptam az ajtót, majd bezártam a kulccsal. Berohantam az épületbe. A folyosón senki. A termek üresek. Hol lehet? Az öltözőkhöz mentem. Az egyik férfi öltözőben voltak csak ruhák, szanaszét dobálva, de bent senki sem volt. Miközben kimentem a pályára a telefonomat elővettem és csörgetni kezdtem vele Sam-et. Kint végignéztem a csapatot. Nincs köztük Sam. Egyik haverjával sem beszél. A lelátón sincs. Hol lehet? Nem veszi fel.
Gondolkozva az irodákhoz akartam menni. Közben folyton csörgettem. A folyosón megállok. Hallok valamit. Lassan elindulva nézem a szekrénysort. Egyre hangosabb a zaj. Ez zene. És ismerős. Mikor lejárt a csengetés ideje abbamaradt. Már biztos voltam benne, ez a bátyám csengőhangja. De ő hol van?
- Sam?! - kérdeztem félve. - Sam, te vagy az?
A szekrénye felé közelítettem. Mikor odaértem világos volt, hogy ott a leghangosabb a zene, tehát a telefonja a szekrényben van. Hirtelen eszembe jutott, hogy mi történt Carla-val. A sok horrorfilm és egyéb filmek mind végigfutottak a fejemen. Mi van, ha ... ha ő is bent van?
Remegő kézzel nyúltam a szekrényhez, majd hátráltam. Összeszedtem minden bátorságom és neki rontottam a szekrénynek. Beleütöttem, de az sértetlen maradt. Akkor megláttam a tűzoltó készüléket a folyosó falán. A pulcsimat az öklömre tekertem és beleütöttem az üvegbe. Kivettem a készüléket. Épp a nekikészültem, hogy most nekiszaladok a tárggyal és kinyitom, mikor zajt hallottam. És most nem a telefon volt. Olyan, mintha jönne valaki. Megálltam. Lefagytam. Majd félve egymás mellé tettem a lábam és a készüléket magamhoz húztam, hogyha megtámadna valaki, meg tudom védeni magam. A zaj felé futottam és két szekrény közé bújtam. A "fegyverem" a kezemre esett. Ha valaki mellém ér, leütöm. Újabb zajt hallottam. Szekrény csapkodást. Nem is. Inkább csak... csak... mintha... valaki kővel dobálná. Vagy csak kaviccsal. Minden felől hallottam. Féltem, de tudtam, hogy meg kell védenem magam. A zaj abbamaradt. Már vagy 5 perce álltam a szerkények között és síri csend volt. Kiléptem a rejtekhelyemről. Szétnéztem, majd visszaindultam a bátyám szekrényéhez, hogy befejezzem, amit elkezdtem. De mi van, ha zajt csapok és visszajön?
- Te mit csinálsz? - kérdezte egy ismerős hang?
Olyan gyorsan fordultam meg, mint még soha.
- Miért van az a kezedben? - közeledett felém Sam.
- Óh... ez... ? Semmi. Nem fontos. - gurítottam el. - Hol voltál? Már mindenki hazament. Tudod mióta várok?
- Igen, bocsi. Csak elhúzódott. Akartam szólni, de a mobilomat...
- A szekrényedben felejtetted. - vágtam a szavába.
- Igen... Honnan tudod?
- Hívtalak és meghallottam, hogy itt csörög. - mutattam a szekrényére.
- Oké. Kiveszem és már mehetünk is, rendben?
- Rendben.
Megnyugodtam. A kocsihoz érve, viszont éreztem a hátamon, hogy valaki figyel. Kinyitottam az ajtót és megálltam. Körülnéztem, de sehol sem láttam senkit.
- Mi az, nem szállsz be?
- De! - mondtam, majd szépen lassan megfordultam. - Indulhatunk. - mosolyogtam Sam-re és beszálltam.
Otthon anya irodájába rontottam be. A papírokat kerestem a lány esetéről. Eltűntek. Biztos magával vitte, hiszem most ez a legfontosabb.
Kimentem a ház elé és kinyitottam a postaládát. Volt pár levelünk. Átnéztem, hogy nekem jött-e valami. Egyszer csak egy bírósági levélhez érek. Sam-nek jött. Vajon mi lehet benne?
Bementem és a bátyám szobájába tartottam.
- Sam! - mondtam és felé nyújtottam a leveleit.
- Köszi, hugi. - ült fel az ágyról és felém nyújtotta a kezét.
Megfogta és átnézte őket, melyik honnan jött. Előtte álltam. Vártam, míg ahhoz a levélhez ér. Mikor meglátta rám nézett. Egészen eddig nem érette, miért maradok bent a szobájában, de most már tudja.
- Láttad? - kérdezte.
- Csak a borítékot. Miért küldtek neked levelet a bíróságról?
- Mert Carla-val voltam azok az estén. Gondolom. Nem tudom. - elbizonytalanodott. A levelet bámulta.
Nem akartam bunkó lenni, de kíváncsi voltam és láttam, hogy ő az volt, de félt, hogy mi lehet benne. A lelke mélyén tudta mi az. Beidézés. De miként? Nem mindegy. Tanú vagy gyanúsított? Gyanúsított vagy tanú? Ártatlan. Biztos, hogy ártatlan. De mégis olyan, mintha kétség ülne az arcán, ezt illetően. Vagy csak attól fél, hogy találnak valamit, amivel rábizonyítják... ártatlanul?
- Sam! - léptem közelebb hozzá. - Nem akarod kinyitni? - érdeklődtem kedvesen.
- Nem tudom. - rám se hederített. Csak a borítékot bámulta. Azt sem láttam, hogy pislog-e egyáltalán?
Hirtelen már nem volt olyan nyugodt, mint reggel. Dühössé vált. De vajon kire? Arra, aki megölte Carla-t? Vagy önmagára? Vagy... talán... Carla-ra?
- Segíthetek valamiben? Szeretnél beszélgetni? Vagy hagyjalak egyedül? - fogtam meg a vállát.
- Nem tudom. Meg, talán... mi van ha miattam volt? - nézett rám.
- A WC-re nem kísérgethetsz egy lányt! Hogy lenne a te hibád? Nem te ölted meg.
- Nem, de mi van, ha azt hiszik? Velem VOLT utoljára. Ez náluk bizonyíték. Vagy nem tudom. Csak számít valamit.
- Csak egy egy-éjszakás kaland volt.
- De bárki bizonyíthatja, hogy eddig nem is bírtuk egymást. Most meg hirtelen megtörténik és ő másnap eltűnik. Aztán kiderül, hogy meghalt. Ez nem furcsa?
- A bulin több száz ember lehetett. Bárki bizonyítani tudja, hogy nem voltál azon az estén vele. Kivel buliztál éppen akkor?
- Ott volt, Jason, Collin. Végig velem voltak. De volt egy része az estének, amikor egy lánnyal táncoltam. Nem tudom, hogy hívják, de vele voltam. Olyan 3 körül.
- Sam, bontsd ki a borítékot!
Összenéztünk. A szemem kényszeríteni akarta. Nem tudom, hogy emiatt-e vagy mert kíváncsi volt, de feltépte és kivette a levelet. Olvasni kezdte és mintha egy kisebb súlyt dobnának le a szívéről, megkönnyebbült. Onnan tudom, hogy mély levegőt vett és lazán fújta ki.
- Mit írnak? - kérdeztem, de legbelül már tudtam. Felém nyújtotta a levelet. - Sam Harris. Önt szeptember 11.-én, szerdán, beidézzük a bíróságra, mint tanút. A részvétel kötelező. Amennyiben nem jelenik meg... Sam ez nagyszerű. Illetve... jobb, mintha gyanúsított lennél. Csak el kell mondanod mi történt.
- A tanúkból is lehet gyanúsított.
- Igen, de te nem csináltál semmit.
- Megan! Sam! Hol vagytok? - hallottunk ordítást odalentről.
- Itt vagyunk! - mentem ki a folyosóra.
Apa volt. Illetve a mostohaapám, csak apának szólítom. Már kiskorom óta. Elég furcsa, de fogalmam sincs, hogy az igazi apám ki vagy hol lehet. Sosem hallottam róla, anya sem mesélt semmit. Mióta az eszemet tudom ő anya párja és persze Sam-nek ő az igazi apja. Talán a nevéből már kitalálhattátok. Az övé Harris, az enyém Thompson. Na jó, talán mégis tudok valamit az apámról. A családneve Thompson. A bökkenő csak az, hogy vagy 2 millió olyan ember van, akinek ez a vezetékneve. Ezt mindig is tudtam, de sosem kerestem. Milyen lenne már? Facebookon ráírok, hogy: "szia, talán a lányod vagyok, de lehet, hogy összekeverlek valakivel. Mióta vagy házas? Ismered az anyámat?" Igen, ez irtó hülyén hangzik.
- Ettetek már?
- Még a suliban, ebédet. Azóta nem.
- Anyukád egy óra múlva már itthon lesz. Mi lenne, ha elmennénk valahová vacsizni?
- Talán mondani akartok valamit? - érdeklődtem.
- Nem, csak úgy. Régen voltunk már étteremben.
- Rendben. Szólok Sam-nek.
Vajon mi lehet a vacsora célja? Köze van ahhoz, hogy Sam-et beidézték. Biztosan. Mit akarnak tenni?
Készülődni kezdtem. Egy fekete nadrágot vettem és egy bordó pántos blúzt.
A családi vacsora viszont tök normális volt. Egészen addig, amíg anya fel nem hozta a beidézés témát. Tudtam, hogy ez erről fog szólni. Ám nagyon meglepődtem, amikor anya közölte, hogy már van egy gyanúsított. És pláne amikor elmondta, hogy ki az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése