5. fejezet

Napok teltek el. Minél jobban közeledett a bírósági döntés napja, annál többen beszéltek róla. Mindenkinek volt egy elmélete, hogy mi történhetett Carla-val. Némelyik történeten még én is elgondolkoztam. Sokak szerint egy állat támadta meg. Mások szerint Horan volt. Míg megint mások különböző emberekre gyanakodtak. Talán én voltam az egyetlen, akinek nem volt kitalált története a dologról. Talán Sam és Collin furcsa beszélgetése miatt. Vagy apa bizonytalan válasza tehet róla? Az is szóba jöhet, hogy nem hiszem el, hogy Mr. Baker bűnös és azt sem értem, hogy azok, akik mindig számíthattak rá miért bizonytalanok ebben.
Addig addig, míg elérkezett 11.-e. A várva várt nap. Ma én sem mentem suliba. Ott akartam lenni.
Az ülés pontban 8-kor kezdődött. Anya és apa mellett ültem a tárgyalóteremben. Sam volt a második tanú, akit felhívtak. Előtte a srác elmondta, hogy ő fuvarozgatta Carla-t mostanában és nem egyszer láttam Horan Baker-t a lány körül. A szemeimet forgatva és értetlenül hallgattam végig a történetét. Ennek semmi értelme. Mit akart volna egy ilyen fiatal lánytól? Aki mellesleg, ha még nem mondtam volna, elég kirívóan öltözködik és viselkedik. A bátyám többek közt ezért és a gonoszsága miatt nem kedvelte. Ám ő tudta, hogy egyszer ez lesz a veszte és Sam ösztönösen mindenkit meg akar védeni. Fogalmam sincs miért, talán mert kicsi volt még, amikor meghalt az anyukája és a balesetnél ő is ott volt. Ha Sam-mel történt valami köztük, akkor az biztos azért volt, mert meglátott Carla-ban valamit. Valamit, ami arra utalt, hogy ő is ember és a lelke mélyén talán nagyon is más. Fogalmam sincs mi történt, de ez nem változtat a véleményemen, ahogy a suli nagy részéén sem. A legtöbben azt gondolják megérdemelte, szerintem pedig senki sem érdemel ilyet. Sőt, ami azt illeti, nincs olyan bűn, aminek elkövetése miatt valaki ezt érdemelné. Bármi is volt ez.
- A tanuk padjára hívom Samuel Harris-t! - kezdte az ügyész.
Ekkor lépett be az ajtón Sam és felült a kijelölt helyre.
- Ne feledje, megígérte, hogy az igazat, csak is a szín tiszta igazat vallja.
- Igen.
Sam Horan szemébe nézett, de nem támadóan, még csak nem is szánakozva. Az üzenete egyértelmű volt: "Ne aggódj! Nem lesz semmi gond!" Ekkor már felcsillant a szemem. Tudtam, hogy most már ő is elhiszi, hogy ártatlan.
Az elmúlt napokban anya cuccai között turkáltam, hogy megtudjam, hogy mi történt azon az éjszakán. Anyu azt is elmondta, amit az ügyészről és a bíróról tudni kell, hogy megnyugtassa a bátyámat. Így nagyjából mindennek tudtam a menetét. Ugyan voltak bizonyítékok Horan-re, de semmi olyan, ami konkrétan kimondja, hogy ő volt. Másra nem illik a bizonyíték, de attól még csinálhatta más. A testen semmi olyat nem találtak, ami rá bizonyítható lett volna. Mintha még sosem látta volna. És ha tényleg egy állat volt? A rétre akartam menni, de egyedül nem tehettem. Jobb ötletem volt. Sarah-val meglátogattuk apát a kórházban, előtte persze sütit sütöttünk, hogy legyen okunk bemenni. Mikor beértünk a pultos nővér közölte velünk, hogy műtétje van és egy ideig még nem lesz vége.
- Mennyi idő?
- Körülbelül egy óra vagy másfél. De ez a minimum.
- Rendben. Megvárjuk.
Leültünk a padra és vártunk egy kicsit, hogy ne legyen gyanús. Majd gondoltam egyet és a sütis dobozzal a kezemben a nővérpulthoz mentem.
- Elnézést. Kiszaladnánk a mosdóba. Elrakná ezt addig nekünk? - kérdeztem kedvesen. Apa révén már ismertek a kórházban, így mindenki kedves volt velem.
- Persze. - vette el mosolyogva a nő és berakta a hűtőbe.
Visszamentem Sarah-hoz és megragadtam a kezét.
- Hová megyünk? - kérdezte. Ő még nem tudott a tervemről.
- WC-re! - kacsintottam rá alig észrevehetően. Még mindig nem tudta ugyan, hogy hová tartunk, de az biztos, hogy nem a mosdóba.
Mikor megláttam az öltözőt behúztam.
- Oké. Nővérnek öltözünk. De miért is?
- Mert segítesz nekem átnézni a boncjegyzetet.
- Te most hülyéskedsz? - egyáltalán nem lepődött meg.
- Nem. Tudni akarom, hogy mit állapítottak meg. Apa szerint több orvos megesküdött rá, hogy állattámadás volt, mégis bevitték Horan Baker-t, mint gyanúsítottat.
- És ehhez nekünk mi közünk van?
- Téged engednek kimenni az utcára? Egyedül!
- Nem.
- De ha lecsuknak egy ártatlan embert és lesz még egy gyilkosság, akkor szerinted mi fog történni? Kimész úgy az utcára, hogy tudod, hogy egy ártatlan ember ül a börtönben és az állat még szabadon él, ki tudja hol?
- Talán. Ez este történt. És én fényes nappal vagyok a városban.
- Az nem számít. Ha egy oroszlán vagy egy farkas szerintem nem zavarja, ha egy kis utcában ketten vannak, világosban.
- És mi a terved, Sherlock? Miután megnéztük mi lesz? Elmondod, hogy engedély nélkül kutattál? Szerinted a rendőrség nem nézte meg a boncolás eredményét?
- De, de valamit biztos nem láttak vagy nem tudom. Jobban bízok az ítéletben, ha magam is látom.
- És ha nem egyezik az ítélet a jegyzettel?
- Odaadom anyának. Ő rendőr.
- De nem gondolod, hogy neki is engedély kell, hogy megnézze?
- Akkor majd kitalálok valamit. Majd névtelenül küldök egy levelet.
- Na jó, menjünk.
A hullaház a kórház alatt volt. Rengeteg ajtó volt odalent és fogalmam sincs melyik kell nekünk. Sarah bátor volt. Emlékszem az egyik nyáron találtunk egy elhagyatott tábort. Én nem mertem odamenni és benézni az ablakon, ő viszont megtette. Lazán. Semmi para nem volt benne. Én csak azután mentem miután elmondta, hogy mi van benne. Most ugyan ez volt a helyzet. Orvos akarok lenni, így nem félek a holttestektől, de lássuk be, elég ijesztő odalent, ketten egy tele halottakkal lévő szobában.
- Szóval? Melyik ajtó az?
Már mondani akartam, hogy nem tudom, amikor megláttam az ajtón a kiírást. Boncterem.
- Az lesz az! - mutattam rá.
Halkan benyitottunk, hátha van odabent valaki. Nem volt. Legalábbis senki, aki élő lenne.
- És most?
- Te őrködj és meg megkeresem az aktát, és Carla-t.
Kihúztam a fiókot, de nem találtam meg, amit kerestem. Egy másikat húztam ki, de ott sem volt.
- Sarah! Azt hiszem eltűnt. Nincs meg az akta. - néztem rá aggódva.
Odaintett az ajtóhoz. Helyet cseréltünk. Már a harmadik fiókot húzta ki, de ő sem találta. Épp vissza akart jönni hozzám, amikor hirtelen megállt.
- Mi van? - kérdeztem, mire ő hátrálni kezdett és az íróasztalhoz ment. - Sarah! Mi az? Mit látsz?
Meguntam az őrködést, odamentem mellé. Ott volt. Az íróasztalon volt az akta. Összenéztünk. Sarah a körmével nyitotta ki. Olvasni kezdtük. A felénél Sarah átvette az olvasást, én a testet kerestem. Kinyitottam a "fiókot", amibe Carla volt.
Érdekes, az arcán egy apró heg sincs, a teste pedig egy takaróval van lefedve. Meghökkentem. Sarah-ra néztem. Épp a karmolásos részekhez ért. Megállt. Összeszedtem minden bátorságom és lehúztam róla a takarót. Sarah újra olvasni kezdett. A meglepetés csak az volt, hogy az orvos szerint ezeket ember okozta. Mikor Sarah az utolsó mondatokat olvasta, szépen lassan mellém sétált.
Lefagytam. Értetlen arccal álltam és bámultam Carla testét.
Összecsukta a mappát és ő is a testet bámulta.
- Tudod mi a furcsa? - kérdeztem. Nem válaszolt, de tudta, mire gondolok. - A jegyzetben ember által okozott karmolások vannak. Nekem ugyan le van rágva a körmöm, neked viszont hosszú és hidd el, kúrva rossz érzés, ha csak véletlenül belém kapsz, mint a múltkor. De ez... ezt kizárt, hogy ember csinálta volna.
Sarah odaadta a mappát. Kinyitottam és újra átfutottam.
- Várj csak! - mondtam, majd a fiókhoz szaladtam. Kinyitottam és kivettem egy másikat. Ugyan azt az orvost kerestem, aki ezt az ügyet is vizsgálta.
- Meg! Mit csinálsz? - aggódott.
Kezembe akadt egy megfelelő mappa.
- Nézd! - mutattam felé.
- De mit?
- Az aláírást! Mind a kettőt ugyanaz az orvos "kezelte", de nem ugyan az az aláírás.
Sarah is matatni kezdett a fiókban. Kivett egy ugyan ilyen aktát. Az aláírás megegyezett a másik páciens kórlapjával, de különbözött Carlaéval.  Egymásra néztünk, majd lépteket hallottunk. Sarah sietve felállt, letakarta a testet és visszatolta, én addig lefotóztam a jegyzeteket. Ezek után visszamentünk az emeletre és megvártuk apát, hogy odaadjuk a sütit.
A bíróságon Sam elmesélte a történetét, megegyezett azzal, amit nekem mondott. Mindenre őszintén válaszolt.
A bíróság szünetet kért. Mire én is kiértem a tárgyaló teremből Collint láttam beszélni Mr. Baker-rel.
Én Sam-hez mentem.
- Beszélhetnénk? - kérdeztem halkan, majd az ügyvédjére néztem. - Négy szem közt.
- Rendben. - nem akarta, de beleegyezett. - De gyorsan! - majd elment.
- Sam! El kell mondanom valamit. Tudod, apa mesélte az egyik vacsoránál, hogy sütit vittünk neki az egyik műtét után.
- Igen....?
- Nos, az csak ürügy volt.
- Mire?
- Sarah-val betörtünk a boncterembe.
- Hogy mit csináltatok? - mondta kicsit hangosan, néhány tekintet ránk szegeződött, mire ő megfordított és  levitte a hangerőt. - Te megbolondultál? Mit kerestél te ott? - suttogta.
- Nem fontos. A lényeg az, hogy valaki kicserélte a kórlapot az eredetivel!
- Te ezt honnan tudod?
- Az aláírás nem egyezik a papírokon. Azt írják, hogy a karmolásokat ember okozta, pedig a testen egyértelműen látszik, hogy állati. Az Isten szerelmére! Egy ember hogy képes átkarmolni a tüdőn?
- Ti a testet is megnéztétek? Tudod, hogy ez bűncselekmény?
- Nem mondod? De ha a rendőrség a rossz kórlapot vizsgálta meg, akkor hamisan vádolják Horan-t! Nem érted? Így tisztázhatnánk!
- De te viszont bajba kerülnél!
- Nem, ha... - megláttam anyát. Elindultam felé.
- Ha...?? Megan! Hová mész? - kiabált utánam.
- Anya! Beszélhetnénk?
- Persze, kincsem. Mi a baj?
- Megan, ne! - fogta meg a vállam Sam, de nem érdekelt.
- Szólj, az ügyésznek, hogy hívja be tanúnak Dr. Miller-t!
- Miért? - nézett végig mindkettőnkön anyu.
- Mutassa meg neki, a kórlapot!
- Drágám, ne is haragudj, de elmondanád miért?
- Mert... nem kellene újra igazoltatni, hogy mit állapított meg?
- De, és fogják is.
- Tényleg?
- Persze! Ennek ez a menete. - majd meglátta az ügyvédet és odament hozzá.
- Mégis mi a fenét gondoltál?
- Semmit. - szepegtem. Boldog voltam. Ezt akartam.
A szünet véget ért és visszafáradtunk a terembe.
Felhívták a boncorvost is és a remény a szemebe felragyogott.
Elmondta a saját véleményét, de az ügyésznek, ahogy számítottam, más kórlap volt meg.
Mindenki összezavarodott.
- Maga adta ez a boncjegyzetet a rendőrök kezébe?
- Igen, én voltam. De az nem ezt a megállapítást tartalmazta.
- Akkor, hogy került egy másik a rendőrséghez?
Mindenki egyre gondolt. Valaki kicserélte. A vádat Mr. Baker ellen bizonyíték hiányában ejtették, viszont a rendőrség most már nem csak a gyilkost kereste, hanem körözést adott ki a segítője ellen, aki félrevezette a rendőrséget.
Valamit azt a rendeletet hozta, hogy holnap átvizsgálják a várost, az erdőt és a közeli falvakat a vadállatot keresve.
Az ülés után a lépcsőn egy igen különös beszélgetést folytatott Sam, Collin és Horan. Sajnos fogalmam scis miről volt szó, de egy biztos, mindannyijukat aggasztotta valami. Kérdések tömkelege árasztotta el a fejemet.
Másnap reggel eszembe jutott valami. Valami, ami talán választ adhat egy kérdésemre, de felnyit egy pár újat. Nem bánom, ha ezzel közelebb leszek a megoldáshoz, hát legyen.
- Sam! - futottam le a lépcsőn, majd hirtelen megálltam az ebédlő ajtajánál. - Hol van anya és apa? - természetesen nem ez volt az eredeti kérdésem, de örülök, hogy úgy alakult, hogy ketten voltunk.
- Korán be kellett menniük. De veled beszélnem kell. - látom, ő is nagyon örül, hogy csak ketten eszünk ma reggel. - Elmondanád mi volt az a tegnapi? Megbeszéltük, hogy nem kutakodsz, miért ártottad bele magad mégis az ügybe?
- Nem tudom, Sam. Én csak... csak válaszokat kerestem.
- Válaszokat? Mire?
- Nem is tudom. - nem kérdeztek rá, arra, hogy miért nem hitt az ártatlanságában, bár ez érdekelt a legjobban. Most nem bukhatok el.
- Ezt most... hogy kellene értenem? - zavarában nevetett.
- Nézd, vannak válaszok, amiket magamban tisztáznom kell.
- Mint például....?
- Annyi éven át tartott neked edzést... - mondtam, majd levittem a hangsúlyt. - Tulajdonképpen miben is?
- Amerikai foci.
- Na igen és olyan kedves volt a családunkkal... Mégis miért nem hittél abban, hogy ártatlan?
- Ki mondta, hogy nem hittem?
- Láttam rajtad. Csak a tanúk székében láttam, hogy végre elhiszed, hogy az, persze még mielőtt jött Dr. Miller. Mi változott?
- Nem tudom. Meg. Mi változott?
- Nekem honnan kellene azt tudni? Talán beszéltél vele?
- Nem! Tanú voltam, tilos volt vele beszélnem.
- Akkor Collin?
- Ő hogy jön ide?
- Együtt jártatok edzésre és azóta is a legjobb haverod. Valamit ő is bizonytalannak látszott...
Sóhajtott egyet.
- Igen, beszélt vele, de ...
- De?
- De nem mondott semmi olyat, ami bármit befolyásolna.
- Ezt, hogy érted?
Ekkor megcsörrent az óra, jelezve, hogy indulunk kell a suliba.
Az úton Sam telefonált, ami szerintem direkt volt, hogy ne kelljen folytatnunk a témát. Nagyon eredeti...
A suliban, miközben Sam-re vártam a kocsiban, Collin-t láttam meg. Kiugrottam, bezártam az autót és odarohantam hozzá.
- Collin!
- Nahát, Megan! Mi újság van veled? Tegnap láttalak a bíróságon, csak épp a családoddal voltál és nem akartalak megzavarni.
- Igen, nos... tudod feljöttek bennem a régi emlékek és eszembe jutott, hogy milyen rendes volt mindig Mr. Baker.
- Igen, az volt.
- Milyen sportban is edzett benneteket?
- Baseball. Nagyon jó edző volt.
- Baseball? Szóval innen az ütő. Már el is felejtettem, hogy miért pont egy baseball ütőt adott nekem Sam. - nevettünk. De most, hogy így feljött, honnan szerezte a baseball ütőt?
- Nos, igen. A tesód nagyon jól játszott. Most már inkább gyúrni járunk.
- Ja, hallottam. Na, itt vagy Sam. - mutattam rá, amikor az ajtóhoz ért. - Örülök, hogy beszéltünk.
- Én is, szia.
Integettem, majd visszamentem a kocsihoz. Szerencsére Sam nem látta, hogy Collinnal beszéltem. Egyre jobban megerősödött benne a gyanú, hogy hazudnak nekem, de még fennállt annak a lehetősége, hogy két sportból is edzette őket. Ezért kérdeztem meg apát is este, akinek a válasza a kosárlabda volt, így már biztos lehettem benne, hogy jók a megérzéseim.
Már csak az a kérdés, hogy miért? Sam sosem csapott még be, legalábbis eddig azt hittem. Most viszont elbizonytalanodtam. Miben hazudhatott még?